Ugrás a tartalomra

Felszámolják az illegális szeméttelepeket Szabadkán

2019.04.07
10:09
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
Ezen a héten 3 lerakót takarítanak el. Az intézkedésre mintegy másfél millió dinárt költenek.

A város perifériáján és külterületein egyre nagyobb gondot okoznak azok, akik szabálytalanul és felelőtlenül helyezik le a hulladékot. Összesen több mint 20 szeméttelep van a város területén.

A illegális lerakók eltakarításának előkészületeit még a múlt héten kezdték el. Egymás után sorakoztak a szemétkupacok a kaszárnya mögötti dűlőúton, ugyanakkor akad azért még tennivaló a helyszínen - mutatta meg stábunknak Csordás Róbert, az önkormányzat környezetvédelmi szakmunkatársa. „Egyesek teljesen használható építési törmeléket, téglákat hordanak ki a szabadba. Van aki a limlomot egyenesen a földes útra szórja, és még arra sem veszi a fáradtságot, hogy legalább az út mentén rakja le. Sokan gondolják úgy, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok.”

Sorakoztak a szemétkupacok a Pionir csokigyár mögött, a sínek mellett is. Ezt a mennyiséget már munkagépekkel kellett összetúrni, hogy előkészítsék a szállítást. Az Oroszországból származó piros vasúti szerelvény emellett haladt el nap mint nap. A Pionir mögül mintegy 600 köbméter szemetet szállítottak el. Műanyag, építési törmelék és még száraz faágak is voltak a vadlerakón.

Az erdőszéle is közkedvelt lerakóhely, a kelebiai erdőt járva előbb-utóbb kisebb nagyobb szemétkupacokba botlunk. A Szerb soron, a betonút végén, a busz fordulójánál szinte rögtön egy kis építési törmelék vár bennünket.

Újzsednik határában, a Csantavér felé vezető úton egy újabb illegális szemétlerakóra lehet bukkanni. Hulladékkupacok vannak mindenütt. Ottjártunkkor is éppen egy gyanúsan közlekedő autó készült szemetet kipakolni, a sofőr azonban végül meggondolta magát, és elhajtott.

Ezt tavaly számolták fel, de úgy néz ki, hiába. Most is szemét van, amerre csak a szem ellát. Az illetékesek nem győzik hangsúlyozni: „A szabadkai köztisztasági közvállalat lehetővé tette, hogy díjmentesen vagy egy jelképes összegért a víztisztítónál lévő szeméttelepen rakják le a szemetet. Ha már valaki veszi a fáradtságot, hogy az építési vagy egyéb hulladékot utánfutóra pakolja, akkor már teljesen mindegy, hogy hol fogja leönteni.” - mondta Vitković Aleksandar mezőgazdasági és környezetvédelmi titkár.

Válasszuk tehát a szeméttelepet!

Szabadka
szeméttelep

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.