Ugrás a tartalomra

Jelentősen megemelik az organikus termelők támogatását Szerbiában

2019.04.08
18:43
2024.03.19
08:45
Forrás
Pannon RTV
Eddig a hagyományos termelőkhöz viszonyítva hektáronként 70 százalékkal kaptak nagyobb juttatást, az új szabályzat szerint ez az összeg 120 százalékos lesz.

A Köztársasági Mezőgazdasági Minisztérium új rendeletet hozott az organikus termelők támogatására vonatkozólag. Eddig a hagyományos termelőkhöz viszonyítva hektáronként 70 százalékkal kaptak nagyobb juttatást, az új szabályzat szerint ez az összeg 120 százalékos lesz. Egy-egy bejegyzett organikus termeléssel foglalkozó gazdaság így legfeljebb az eddigi 136 ezer dinár helyett 228.800 dinár támogatásban részesülhet.

A kérelmeket évente egyszer kell benyújtani az Államkincstárhoz, május 3-a és június 30-a között.

organikus
támogatás

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.