Ugrás a tartalomra

Amerika és Kína május végén írhatja alá a kereskedelmi megállapodást

2019.04.17
22:19
Forrás
MTI
Washington és Peking várhatóan május végén vagy június elején aláírja a két ország közötti kereskedelmi megállapodást.

Jelentette meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal című lap szerdán.

A lap információi szerint az április 29-vel kezdődő héten Pekingben, majd a rákövetkező héten Washingtonban tartanak tárgyalási fordulót, majd ezt követően véglegesítik a megállapodás szövegét és jogi vonatkozásait, és a legkésőbb június elejéig aláírják a kereskedelmi egyezményt.

A The Wall Street Journal megjegyezte: az egyezmény aláírására már korábban is kitűztek céldátumokat, de ezeket eddig nem sikerült betartani.

A legutóbbi dátumra Donald Trump amerikai elnök utalt, amikor április 4-én a Fehér Házban fogadta Liu He kínai miniszterelnök-helyettest, a kínai delegáció vezetőjét. Trump akkor azt mondta: "négy héten belül, talán kicsit előbb, talán később, de valami nagyon nagyszabású dolgot jelentünk be".

Kedden Larry Kudlow, a Fehér Ház Országos Gazdasági Bizottságának vezetője a Fox televíziónak adott interjújában azt mondta: Kínával nagyon nehéz lesz a megállapodás.

A lap megkeresésére sem a Fehér Ház, sem Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló irodája nem kívánta kommentálni az értesüléseket.

Kína
Amerikai Egyesült Államok

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.