Ugrás a tartalomra

Európai Unió-Japán-csúcs Brüsszelben

2019.04.25
22:42
Forrás
MTI
Megerősítették együttműködésüket a felek az Európai Unió és Japán közötti csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozón.

Emellett közös fellépést ígértek a szabad és tisztességes kereskedelem előmozdítása, a szabályalapú nemzetközi rendszer fenntartása és a klímaváltozás elleni küzdelem terén is.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az ülést lezáró sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy soha nem volt erősebb ezen stratégiai partnerség, amely a liberális demokrácia, az emberi jogok, a nyitottság, az együttműködés és a tisztességes kereskedelem értékein alapul.

Abe Sindzó japán kormányfő egyebek mellett szintén a globális szabadkereskedelmi rendszer megőrzésének és fejlesztésének fontosságáról beszélt, amelyre szerinte a "protekcionizmus terjedésének világméretű trendje" ellenében van szükség.

Röviden érintette az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának ügyét is, leszögezve, hogy "minden áron" el kell kerülni a rendezetlen brit távozást. Kiemelte, sok japán vállalat azért fektetett be a szigetországban, mert Európa kapujaként tekintett rá. "Nagyon reméljük, hogy ezek a cégek tovább tudnak ott működni" - közölte.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig hangsúlyozta, hogy az EU-nak Japán a legszorosabb barátja és partnere Ázsiában, és ez így is fog maradni.

Európai Unió
Japán
Abe Sindzó
Donald Tusk
Jean-Claude Juncker

Most

21:59, Frissítve: 08:00

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.