Ugrás a tartalomra

Szubjektív - Buda Hajnalka munkássága

2019.04.30
17:52
2023.06.13
10:43
Forrás
Pannon RTV
A Szubjektív vendége Buda Hajnalka, nyugalmazott újságíró.

Buda Hajnalka az elmúlt négy évtizedben munkásságával a vajdasági magyar televíziózás egyik legismertebb személyiségévé vált. Az ő nevéhez fűződik egyebek között a Halló TV és az Éva-magazin című műsorok elindítása is a vajdasági közmédiában. Munkaéveit túlnyomórészt a Vajdasági RTV munkatársaként töltötte, ahol újságíróként és szerkesztőként is tevékenykedett. 42 munkaév után vonult nyugdíjba, 2019 elején. Buda Hajnalkával Pethő Attila beszélgetett Újvidéken, egyebek mellett a kezdetekről, a televíziózás egykori és mostani kihívásairól, a kilencvenes évekről, valamint az előtte álló nyugdíjas évekről is.

Buda Hajnalka

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.