Ugrás a tartalomra

Az alkoholtól egyes sofőrök kóma közeli állapotban voltak

2019.05.05
13:50
2019.05.05
14:57
Forrás
Tanjug
A szerb belügyminiszter azt mondta, nem is érti, egyesek hogy találták meg az autójukat.

A mögöttünk álló ünnepi időszakban 60 olyan gépjárművezetőt állított meg a szerbiai közlekedési rendőrség öt nap alatt, akiknek 2 ezreléknél is magasabb volt a véralkoholszintjük - jelentette ki Nebojša Stefanović a Pink Televízió vendégeként. A szerb belügyminiszter azt mondta, nem is érti, hogy ezek a személyek hogyan találták meg saját autójukat, ugyanis mint mondta, ez a szint már kóma közeli állapotnak számít. Leszögezte, mindenkinek, aki részt vesz a közlekedésben tudatában kell lennie annak, hogy alkoholos befolyásoltság alatt nem csak a saját, de mások életét is veszélyezteti.

alkohol
Nebojša Stefanović

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.