Ugrás a tartalomra

BL-döntős a Liverpool

2019.05.07
23:38
2024.03.19
08:46
Forrás
M4sport.hu
A Liverpool elképesztő teljesítményt nyújtva 4:0-ra verte a Barcelonát a Bajnokok Ligája elődöntőjében, így háromgólos hátrányát semmissé téve bejutott a fináléba.

Fotó: FoNet/AP

A Barcelona így egymás után másodszor esett ki a BL-ből úgy, hogy háromgólos előnnyel várta a visszavágót: tavaly a negyeddöntőben az AS Romát múlta felül 4:1-re hazai pályán, majd az olasz fővárosban 3:0-ra kikapott.

A Vörösök kilencedik alkalommal küzdhetnek meg a legrangosabb európai trófeáért, melyet eddig ötször hódítottak el. Legutóbb tavaly jutottak döntőbe, de alulmaradtak a Real Madriddal szemben.

Az Atlético Madrid stadionjában június elsején sorra kerülő döntőben az Ajax Amsterdam vagy a Tottenham Hotspur lesz a Liverpool ellenfele.

Az Ajax–Tottenham BL-elődöntő visszavágót szerdán 21 órától játszák.

Liverpool
Barcelona
Bajnokok Ligája

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.