Ugrás a tartalomra

Aleksandar Vučić továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét

2019.05.08
07:20
2024.03.19
08:50
Forrás
Szerbiai RTV, Tanjug
Megölhetnek, de amíg én vagyok az elnök, nem fogjuk elismerni Koszovót - fogalmazott.

Nem kell mindenkinek bizonyos kérdésekben ugyanazt gondolnia, de a nemzeti és az állami érdekek szempontjából szükségünk van valamiféle közös nevezőre - nyilatkozta Vučić a Szerbiai RTV Upitnik című műsorában. Hozzátette, továbbra sem lát megoldást a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd tekintetében.

A szerb államfő egyebek mellett beszélt még az ország gazdasági fejlődéséről, a választásokról, valamint a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak emelésről is.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia:
„- Igyekszünk majd idén is, hogy a minimálbér emelkedjen, és hogy úgy nézzük, hogy ne legyen 30 ezer dinár alatt. Úgy nézzük majd, és nem ígérem meg most teljesen, de nem lesz 29.500 dinár alatt. Tehát a legkevesebb, amennyit valaki kereshet, ma 27.100 dinár, és hiszem azt, hogy 30 ezer dinár lesz.
- És az átlagkereset? Lehet az ön bejelentéséről beszélni? Az 500 euróról?
- Igen, én vagyok a bűnös. Én mondtam azt, hogy 462 euró helyett 500 euró lesz. Elnézését kérem emiatt az embereknek. De jó irányba haladunk, és mindenképpen 500 euró lesz. Eljutunk odáig. Ez pedig most lesz. Még idén.”

függetlenség
Aleksandar Vučić

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.