Ugrás a tartalomra

Tüntetni fognak a nyugdíjasok Belgrádban

2019.05.14
23:08
Forrás
Szabad Magyar Szó
Tiltakozást jelentett be a nyugdíjaztatott katonai személyek szakszervezetének szövetsége.

A tagok azért vonulnak pénteken 11 órakor a Nikola Pašić térre Belgrádban, mert az Alkotmánybíróság felfüggesztette az eljárást a nyugdíjak ideiglenes kifizetési módjáról szóló törvény alkotmányosságának kivizsgálása ügyében, amit a képviselők kezdeményeztek. Jovan Tamburić, az egyesület elnöke azt mondta, azért szervezik a tiltakozást, mert a nyugdíjreform teljesen átláthatatlan, továbbá azért is, mert a Szerbiai RTV közszolgálati médiumként nem tudósít objektíven a nyugdíjasok helyzetéről és a nyugdíjbiztosító leépítése körüli problémákról.

Az elnök szerint egyetlen bíróságnak sem volt ereje és bátorsága foglalkozni az üggyel és kimondani, hogy egy alkotmányellenes törvényről van szó.

Tamburić hozzátette, hogy a nyugdíjakat, az árakhoz viszonyítva, 26 százalékkal kellett volna növelni, majd kiemelte, 2012 óta a legsebezhetőbb rétegtől, vagyis az idősektől 4-5 milliárd eurót “lopott el” az állam.

Vesna Rakić Vodinelić jogászprofesszor a Betának azt mondta, hogy az Alkotmánybíróság nem megszokott döntést hozott azáltal, hogy április 25-én egyszerűen csak felfüggesztette az ügyet, és hogy tulajdonképpen csendben elismerte, hogy a szóban forgó törvény alkotmányellenes.

nyugdíjas

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.