Ugrás a tartalomra

A VMSZ aktivistái járják Szabadka helyi közösségeit

2019.05.16
16:11
2019.05.16
17:10
Forrás
Pannon RTV
Aktivisták segítenek az európai parlamenti választáson résztvevő vajdasági magyar állampolgároknak kitölteni a szavazási levélcsomagban lévő, az azonosításához szükséges nyilatkozatot.

A Vajdasági Magyar Szövetség több mint 90 aktivistája járja Szabadka helyi közösségeit annak érdekében, hogy minél több érvényesen kitöltött levélszavazatot tudjanak leadni Vajdaságban.

Az aktivisták házról házra jártak csütörtökön a Peščara helyi közösségben is.

A postai kézbesítés még folyamatban van, így azoknak sem kell aggódniuk, akik még nem kapták meg a levélcsomagot. Papp Valéria már csaknem 40 embernek segített kitölteni az azonosító nyilatkozatot: „Az EP-választások előtt terepet járunk, így segítünk a megkapott borítékokban elhelyezett nyilatkozatok kitöltésében. Vannak idősebbek is, akik nem tudják kitölteni, és itt vagyunk mi, akik segítünk. Kitöltjük, elhelyezzük a borítékban, és így tudják leadni a voksukat helyesen, úgy, hogy érvényes legyen.”

Ország Ferenc fontosnak tartja, hogy érvényes szavazatot tudjon leadni, így szívesen fogadta a segítséget: „Legfontosabbnak tartom, hogy a fiatalok több lehetőséget kapjanak, tanulásra is. Mint láttam meg hallottam is, hogy a családtámogatás elég nagy, és nagyon fontosnak tartom, hogy előrébb jussunk.”

Nem mindenkinek kézbesítik házhoz a levélcsomagot. Azok, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel, a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson is leadhatják voksukat. Így tesz majd május 26-án a szabadkai Káposzta Mihály: „Ha Európa meg tudna maradni annak, ami már nagyon régóta Európa. Szeretném, ha ez a történelmi migráció nem söpörné el Európát.”

Egyébként pénteken 16 óráig kérhetik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik május 26-án nem Magyarországon, hanem a 132 külképviselet valamelyikén kívánnak szavazni. A kérelem benyújtható személyesen vagy a www.valasztas.hu honlapon.

EP-választás
aktivisták
Szabadka
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.