Ugrás a tartalomra

Egymillió euró támogatás Kúlának

2019.05.19
20:06
2019.05.19
22:02
Forrás
Pannon RTV
Eddig egymillió euró értékű anyaországi gazdasági támogatásban részesültek a helyiek – hangzott el a mai kúlai közösségi találkozón.

A Népkör Magyar Művelődési Központ épületébe a térség hat településéről érkeztek vendégek. Vajdasági kézimunka-kedvelők találkoztak.

Kúlára több mint 800 levélszavazat érkezett meg az elmúlt hetekben. A helyiek többsége kihasználja azt a lehetőséget, hogy életükben először támogathatják azokat az európai értékeket, amelyeket fontosnak tartanak. Puskás Ilonka elmondta: „Férjem is még akkor született, amikor itt Magyarország volt, és szeretjük a nyelvet, úgyhogy a gyerekek is kétnyelvűen beszélnek, mert mennél több nyelvet tud az ember, annál többet ér. A magyar nyelv szülői nyelv, tehát nálunk édesanyámtól kezdve a nagyszülőkig, az ükökig mindenki magyar volt. Most már egy kicsikét azért kevert, de azok is beszélnek magyarul.”

A két és fél ezer magyar lelket számláló községben az elmúlt időszakban számos kulturális, művelődési és gazdasági projekt valósult meg a magyar kormány támogatásával. Valka Károly, Kúla alpolgármestere (VMSZ) hangsúlyozta: „A legutóbbi az volt, hogy a gyerekeknek megszerveztük a környező településekről a beiskoláztatást Kúlára, így azok a kis diákok is anyanyelvükön tudnak tanulni, de nem kis dolog az is, hogy a gazdaságban is sokat támogatott az anyaország, számításaink szerint a kúlai magyarság egymillió euró értékben kapott beruházást.”

A településen felújították a Népkör MMK épületét is. Itt tartották meg a kézimunkakedvelők találkozóját. A vajdasági magyar közösséghez hasonló őshonos kisebbségek fogalma nem igazán ismert a nyugat-európai országokban – hangsúlyozta az eseményen Deli Andor, a Fidesz-KDNP EP-képviselőjelöltje (VMSZ). Aláhúzta: „Azzal foglalkoztam a mandátumom jó részében, hogy rendezvényekkel, kiállításokkal ezen változtassak, és hogy az Európai Uniónak és az európai parlamenti politikusoknak bemutatkozzunk. Azt, hogy létezünk, hogy van egy ilyen közösség és hogy mi Európa részének érezzük magunkat, és hogy érkezni fogunk az Európai Unióba, hogyha a szerbiai csatlakozás is begyorsul.”

A kisebbségi jogok megerősítését szolgálja Szerbia uniós csatlakozása is, így az elkövetkező öt évben ennek megvalósításán fognak dolgoznak a tervek szerint az Európai Parlamentben – tette hozzá a képviselőjelölt.

Kúla

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.