Ugrás a tartalomra

Nem született megállapodás az áram árának növeléséről

2019.05.22
10:50
2024.03.19
08:46
Forrás
VajdaságMA
Siniša Mali pénzügyminiszter és Jan Kees Martijn, az IMF szerbiai küldöttségvezetője megerősítette, hogy a belgrádi tárgyalásokon nem született megállapodás az áram árának emeléséről.

Mali elmondta, hogy nem tudtak megegyezni az emelés nagyságáról.

A Nemzetközi Valutaalap delegációjának vezetője úgy értékelte, hogy az áram ára fontos téma, hiszen kihat a beruházásokra és a fejlődésre, viszont szociális aspektusa is van, éppen ezért nem hozták még meg a végleges döntést, írja a Beta.

A valutaalap missziója második alkalommal látogatott Szerbiába, hogy felülvizsgálja a tanácsadói megállapodást. A látogatás végén a küldöttség értékelése szerint Szerbiában erőteljes a gazdasági fejlődés, csökkent az államadósság, alacsony és stabil az infláció, valamint az ország végrehajtotta a kulcsfontosságú reformokat, igaz, néhányat késve.

áram
villanyáram
IMF
Nemzetközi Valutaalap
Siniša Mali
Martijn

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.