Ugrás a tartalomra

Idén is több pályázati lehetőséget kínál a tartományi oktatási titkárság

2019.05.22
21:45
Forrás
Pannon RTV
A művészetekkel, tudományos munkával, kutatással foglalkozó hallgatók ötféle ösztöndíjprogramban nyújthatják be támogatási igényeiket.

Halasi Szabolcs tartományi felsőoktatási segédtitkár a Pannon RTV Közügyek hírháttér-műsorában elmondta, több pályázatnak a keretösszege növekedett az elmúlt évekhez képest. A részletes pályázati felhívásokról, illetve az azokra való jelentkezési feltételekről a titkárság honlapján olvashatnak az érdeklődők.

„Az a kikötés, hogy Vajdaság területén éljen a hallgató, szerbiai állampolgár legyen, először iratkozzon arra az évre, és nagyon fontos, hogy a hallgató az adott tudományterülethez kapcsolódóan, ahová beiratkozott, ahhoz kapcsolódjon a munkakör, amit vállal.”

tartomány
felsőoktatás

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.