Ugrás a tartalomra

Elhunyt Vrábel János

2019.05.23
22:35
Forrás
Szabad Magyar Szó
Hatvanhat éves korában elhunyt Vrábel János, nyugalmazott rajztanár, méhész, Magyar Életfa Díjjal és Népművészet Mestere elismeréssel kitüntetett népzenész és hangszerkészítő mester.

Vrábel János 1953. december 20-án született, s az általános iskolát Csókán, a középiskolát Adán és Kanizsán fejezte be, majd az Újvidéki Pedagógiai Főiskolán képzőművészeti szakon szerzett diplomát. Néptánc és képzőművészeti táborokat szervezett. A csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület alapítója és szervezője volt 1970 és 1995 között. Élete során archaikus magyar népi hangszereket (koboz, tekerő, duda, citera, dob), valamint szobrokat, térplasztikákat, emlékkereszteket és játékokat készített. 2002-ben különdíjat kapott a szegedi kézműves szakkiállításon. 2012-től a nemzeti kisebbségek kultúrájához való hozzájárulások miatt kiemelt, népszerű nevén „nemzeti nyugdíjban” részesült.

Vrábel János
meghalt

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.