Ugrás a tartalomra

Továbbképzés óvodapedagógusok részére

2019.05.24
12:24
2019.05.24
19:24
Forrás
Pannon RTV
Továbbképzést tart ma és holnap a Magyar Nemzeti Tanács óvodapedagógusok számára, Hajdújáráson, Kúlán és Nagybecskereken.

A környező településekről is érkeznek résztvevők. A hajdújárási iskolában fogadták a vendégeket és óvónőket. A továbbképzésen több témával is foglalkoznak, és új módszereket mutatnak be.

2017 óta Magyarország Kormánya nagy figyelmet fordít a vajdasági óvodák fejlesztésére, és a magyar óvodapedagógusok továbbképzésére is. Három helyszínen szervezték meg a képzést.

Barsi Zsuzsanna, óvodapedagógus: „Ezek a továbbképzések nagyon-nagyon hasznosak számunkra, mert elsősorban anyanyelvünkön kapjuk a továbbképzést, és ezt nagyon fontosnak tartom, mert sokkal könnyebben magunkévá tesszük azokat a hasznos dolgokat, amiket hallunk.”

A pedagógusok számára azért is fontosak ezek az előadások, mert az összegyűjtött tapasztalatokat megerősítik, valamint új ötletekkel térhetnek vissza a gyerekekhez.

Kopasz Ildikó, óvodapedagógus, előadó: „Foglalkoznunk kell azzal, mint pedagógusok most már, hogy hogyan erősítsük a gyerekeket úgy a szülőket, családokat, tehát nekünk, mint óvónőknek most már, mint pedagógusoknak nemcsak az a feladatunk, hogy bemegyünk és a gyerekek között, úgymond játszunk, játszva tanulunk.”

Az előadás keretein belül a korai intervenció kérdéseire világítottak rá, valamint, hogy ezeket hogyan kezeljék a pedagógusok.

Baráth Gábor Gergely, elnök, Oktatási Bizottság, MNT: „A mai és holnapi továbbképzésnek a lényege a családközpontú munka megteremtése, családközpontú munka megerősítése, olyan módszerek elsajátítása, amivel a családokat lehet erősíteni. Legyen szó a kommunikáció a szülők, illetve az óvodapedagógusok között és ezen keresztül a szülők nevelési ismeretének a bővítése.”

Az óvodapedagógusoknak emellett ismertették a néptáncmódszertan, illetve a cselekvő, felfedező tevékenység módszertanának vívmányait. A képzés pénteken és szombaton Hajdújáráson, Kúlán és Nagybecskereken zajlik.

Magyar Nemzeti Tanács
óvodapedagógus
továbbképzés
Hajdújárás
Kúla
Nagybecskerek
Baráth Gábor Gergely

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.