Ugrás a tartalomra

Legalább 19 diák meghalt egy indiai egyetemtűzben

2019.05.25
09:03
Forrás
index.hu
Legkevesebb tizenkilenc diák vesztette életét pénteken a nyugat-indiai Szúrat városában egy többemeletes egyetemi épületben keletkezett tűzben, írja az MTI.

Tizenhatan égési sérüléseikbe haltak bele, míg hárman azért, mert kiugrottak a lángokban álló épületből. A halálos áldozatok közül tizenhatan nők.

A BBC beszámolója szerint a tűzesetről készült felvételeken embereket lehetett látni, ahogy próbálnak kiugrani a lángoló és füstölgő épületből.  A tűzoltóság egyik szóvivője elmondta: mintegy 60 ember lehetett az épület legfelső emeletén. Hozzátette: a tűz a födém építőanyagai miatt terjedhetett nagyon gyorsan. Narendra Modi indiai miniszterelnök a Twitteren nyilvánította ki részvétét a halottak hozzátartozóinak, és kívánt mielőbbi felépülést a sérülteknek.

A tűz oka egyelőre ismeretlen. A helyi sajtó szerint a halottak száma növekedhet tekintettel arra, hogy többen a diákok közül súlyosan megsérültek.

India
egyetem
halálos áldozatok

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.