Ugrás a tartalomra

Véget ért a Palicsi Bornapok eseményfolyama

2019.05.26
12:13
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Idén is csatlakozott hozzá a Palicsi Magyar Sokadalom és a Folk Music Fest. A Vigadó és a Szabadtéri Színpad egész nap várta a látogatókat.

A Korinda Együttes fellépése mellett még számtalan más programmal várták az érdeklődőket Palicson a Magyar Sokadalomban, illetve a Folk Music Festen, de nem csak ez volt a nap fénypontja.

A bornapokra a környékbeli borászok hozták el nedűiket. Bíró Nándor nem tért üres kézzel haza Horgosra: „Kaptam aranyérmet a Merlot-ra. 3-4 érmet kaptam ma itt. De most Horgosra is megyünk, mert ott is van ünnepség, ahol szintén nagyon jó eredményeket sikerült elérnem.”

A Kárpát-medencei népzenei találkozóra a felvidéki Nyitráról is érkeztek résztvevők. Varga Szilvia, szakmunkatárs, Nyitra Megyei Művelődési Központ, Szlovákia: „Ez a társulat 8 falu hagyományőrzőiből áll és több mint 60 szereplője van. Mi 35-en jöttünk most.”

A Szabadtéri Színpadon néptáncegyüttesek vonultak fel.

Ezt követően a Szegedi Bábszínház műsora várta a kicsiket és a nagyokat egyaránt, este pedig elkezdődött a népzenei kavalkád. A Korinda Zenekar Szegedről látogatott el Palicsra: „Elképesztő ez a helyszín. Nagyon jó. Igazából mi gyakran járunk Palicsra mi személy szerint a családdal meg barátokkal.”

Brezovszki Tamara, a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület elnöke büszkén tekintett vissza az előző két nap eseményeire: „Lélekmelengető, megindító és felemelő. Attól függetlenül, hogy az ember úgy érzi néha, hogy szervezés és munka közben a nap folyamán, hogy tényleg nem tudjuk, mint lesz, hogy lesz tovább.”

Az estet és a programsorozatot a szabadkai Juhász és a Duhaj zenekar zárta.

Palicsi Bornapok
sokadalom
Folk Music Fest
Vígadó

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.