Ugrás a tartalomra

Kedden már kiderülhet, ki lesz az Európai Bizottság új elnöke

2019.05.26
16:39
Forrás
Euronews
Ma este ismertek lesznek az uniós választások eredményei. De mi várható ezután?

Nos, a választási eredmények ismeretében azonnal megkezdik az egyeztetést a bejutott pártok, majd kedden reggel a pártcsoportok vezetői is találkoznak. Sőt, már kedd délután összeülhetnek a tagállamok állam- és kormányfői Brüsszelben, hogy egy csúcstalálkozó keretében kiderüljön, mely pártcsaládnak vagy koalíciónak lehet első körben esélye jelöltet állítani az Európai Bizottság élére. Az egyezkedés várhatóan június első felében is tart majd, a hivatalos uniós csúcsot június 20-21-én rendezik. Ideális esetben ekkor születhet döntés az Európai Bizottság elnöke, az Európai Központi Bank vezetője, a külügyi főbiztos és magát a Tanácsot vezető elnök személyéről. Július elején tartják az új Európai Parlament alakuló ülését, melyen megválaszthatják annak új elnökét. Július közepén ismét összeül a parlament. Ez a legkorábbi időpont, amikor megválaszthatják az Európai Bizottság új elnökét.

EP-választás
Európai Bizottság

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.