Ugrás a tartalomra

Változatos programmal várja a látogatókat a Gyöngyösbokréta és a Durindó

2019.06.01
11:26
2019.06.01
17:40
Forrás
Pannon RTV
Negyven év után ismét Horgos a házigazdája a Gyöngyösbokrétának és a Durindónak.

A kétnapos Gyöngyösbokréta, a hagyományápolók és hagyományőrzők ifjúsági és felnőtt kategóriájú néptáncszemléje ma délben a fellépők díszfelvonulásával kezdődik. A Kárász Karolina Általános Iskolától a Művelődési Ház melletti téren felállított nagyszínpadig követhetik az érdeklődők a 32 néptánccsoport látványos felvonulását.

Vasárnap a Durindón összesen 111 népzenei együttest, illetve szólistát hallgathatnak az érdeklődők. A két napon közel 2000 fellépőre számítanak. Gazdag kísérőprogramok is várják a vendégeket: egyebek mellett kézműves-kirakodóvásár és kiállítások a Művelődési Ház előcsarnokában, illetve a Kör, kör, ki játszik? elnevezésű program is, ahol fazekas-, kovács-, szövő- és hímzőfoglalkozások lesznek a kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt.

A szombati Gyöngyösbokréta rendezvény kiemelt programjai a Magyar Állami Népi Együttes vendégjátéka, az Aranyba táncolva című előadása, illetve az algyői Zsibongó táncegyüttes, valamint a vajdasági gyermek- és ifjúsági népművészeti vetélkedők díjazottjainak közös műsora, a Helyet, helyet nekünk is…! című produkció. Vasárnap fél hétkor a Bodor Anikó-díj átadásával fejeződik be a rendezvény.

Gyöngyösbokréta
Durindó
Horgos

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.