Ugrás a tartalomra

Emléktáblát avattak a bácspalánkai németek emlékére

2019.06.01
14:38
2019.06.01
18:43
Forrás
Pannon RTV
Az 1764 és 1944 között Bácspalánkán élő németek emlékére avattak emléktáblát a helység egyetlen katolikus temploma előtt.

Az emléktábla állítását a Duna–menti Svábok Egyesülete kezdeményezte és támogatta.

Nagy érdeklődés mellett leplezték le és szentelték fel a palánkai németek emlékére emelt emléktáblát.

Valamennyiüket szép emlékek kötik a bácskai városhoz. Flock Ferenc családjával 1944-ben a Dunán hajóval menekült Németországba. Tizenhét éve minden évben visszajár a településre és kitartóan dolgozott azon, hogy emléktáblát emeljenek a német lakosok emlékére.

Flock Ferenc, Ulm, Németország: „Nagyon örülünk annak, hogy végre sikerült a tervünk, és hogy az itteni fiatalok emlékezzenek rá, hogy laktak itt német nyelvű polgárok, akik segítettek ezt a szép várost felépíteni.”

Palánkán manapság mintegy ötven személy vallja magát német nemzetiségűnek. Ők a Duna-menti Svábok Egyesületébe tömörülnek. Rudolf Uhlarik az egyesület helyi elnöke szerint az emléktábla állítása nem a rossz időkre, hanem a békességben való együttélésre emlékeztet: „Ahogy én emlékezem, Palánkán nem volt soha nemzeti összetűzés. Ezért ez egy elismerést jelent a nemzetek közötti jó kapcsolatra, és én ezt így élem meg.”

A történelmet elfelejteni nem lehet, de a tettekkel arra törekszünk, hogy ne ismétlődjenek meg a 75 évvel ezelőtti történések – mondta Hans Supritz, a németországi Duna-menti Svábok Szövetségének elnöke: „Ezért a táblán lévő szöveg nem politikai jellegű, hanem olyan, hogy aki a történelmet kutatja, megértse, mit is jelképez a tábla.”

Az emléktábla állítása és avatása emlékeztet arra, hogy Palánka beállt azoknak a községeknek a sorába, akik szembe mertek nézni a 20. század véres történéseivel. Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke beszédében kifejtette, hogy a múltat emberhez méltó módon kell lezárni: „Ha valaki tudja, hogy ehhez mekkora bátorság és kitartás kell, akkor mi magyarok tudjuk, mert ennek a folyamatnak az élenjárói, a kilencvenes évektől, minimum a kilencvenes évektől errefelé mi vajdasági magyarok voltunk, de nem lehetünk olyanok, hogy csak a saját múltunkat tarjuk fontosnak. Ezért azt gondolom, hogy ez a mai nap nem elsősorban szerb-német történet, hanem civilizációs történet.”

Az emléktábla avatáson jelen volt Michael Plazt, a Német Nemzeti Tanács elnöke is.

Bácspalánka
emléktábla
Pásztor István

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.