Ugrás a tartalomra

Dunai hajóbaleset - Még két holttestet emeltek ki

2019.06.05
22:12
2024.03.19
08:46
Forrás
MTI
Újabb két ember holtteste került elő a Dunából szerda délután - közölték az M1 aktuális csatorna délutáni Híradójában.

Mint összegezték: délelőtt a Margit hídnál a Hableány műszaki mentéséért felelős nemzetközi csapat egyik magyar búvára talált rá egy holttestre a roncsnál. Majd délután még két holttest került elő a vízből, egy a Fejér megyei, egy pedig a budapesti Duna-szakaszon.

Érdnél is előkerült egy holttest, azonosítása még tart, de vélhetően a dunai hajóbaleset áldozata - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.

A Híradóban elhangzott az is, hogy megérkezett Budapestre az a speciális hajódaru, amely a Hableány kiemelését segíti majd. A Clark Ádám hajódaru azonban egyelőre nem közelíti meg a baleset helyszínét, mert meg kell várni, amíg 420 centiméterre apad a folyó. (Szerda délben 451 centiméter volt a folyó vízszintje Budapestnél, az előrejelzések szerint csütörtök délután indulhat meg az apadás.) 

Múlt szerda este, nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt. 

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni. Azóta több holtest előkerült. Ha bebizonyosodik, hogy a csütörtökön előkerült holttest is a hajóbaleset áldozata, akkor még 11 embert keresnek.

hajóbaleset
Duna
Budapest
Hableány
holttest

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.