Ugrás a tartalomra

Kiemelték a Hableány turistahajót

2019.06.11
15:01
2019.06.12
09:11
Forrás
Pannon RTV
A turistahajó május 29-én süllyedt el 35 emberrel. A fedélzetén 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet tartózkodott.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Hét utast sikerült kimenteni a baleset után és nem sokkal később hét halálos áldozatot is megtaláltak, az elmúlt napokban pedig a Duna különböző szakaszain további áldozatokra bukkantak. Négy személy holttestét ma, a hajóroncs kiemelésekor találták meg. További négy embert pedig továbbra is eltűntként kezelnek.

A Hableányt kora reggel kezdték kiemelni a Duna mélyéről. A Margit hídnál a mentést négy szakaszban végezték a szakemberek.

A hétórás mentést követően pedig a Clark Ádám úszódaru letette a Hableány kiemelt roncsát arra az uszályra, amelyen elszállítják a hajó maradványait. A szakemberek ezután kezdenek majd hozzá a roncs teljes kivizsgálásához.

A hajótestből négy holttestet emeltek ki, azonosításuk folyamatban van. Gál Kristóf, a magyar Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, vélhetően a halottak között van az az elhunyt kislány is, aki a hajón utazott, valamint a hajó magyar kapitánya. A rendőrség megduplázta a kutatásban résztvevők létszámát, hogy a továbbra is eltűntnek nyilvánított négy személyt mielőbb megtalálják.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableány bűnügyi helyszín – mondta Georg Spöttle az M1 aktuális csatornán. A biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta, a roncsból meg lehet pontosan állapítani, hogyan történt az ütközés. A kis turistahajóval összeütköző Viking szállodahajó ukrán kapitányát korábban már letartóztatták.

Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő: „A bíróság vizsgálja az ügyet, hogy történt-e bűncselekmény. Őrizetbe vették a hajó kapitányát, tehát úgy kell tekinteni erre, mintha bűncselekmény történt volna. Értelemszerűen ilyenkor az az elsődleges, hogy kiemeljék az elhunytakat. Második pedig, hogy megállapítsák, hogy pontosan hogyan történt az ütközés.”


A kiemelt hajóroncsot a csepeli szabadkikötőben hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják majd meg.

Hableány

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.