Ugrás a tartalomra

A Duna felső szakaszán felújították az erdőket

2019.06.12
13:30
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Tíz év után zárult le az a kilenc ország közötti IPA projekt, amely a Duna menti nemzeti parkokat, erdőket és védett területeket öleli fel. Szerbiai hordozóintézménye a Vajdaság Erdői Közvállat.

A program három millió euróba került, amit az erdők revitalizásálára, az agresszív gyomok terjedésének megfékezésére, valamint a folyó menti élővilág megóvására fordítottak. A programban Magyarország és Szerbia is részt vett.

A Duna – Ipoly Nemzeti Park szakemberei feltérképezték a Duna természetvédelmi szempontból fontos szigeteit, valamint megjelölték a madarak vonulását akadályozó, magas feszültségű távvezetékeket is – mondta Kiss Gyula, projektmenedzser: „Ezek elég veszélyes objektumok, nagyon sok madár azért pusztul el, mert rossz látási körülmények között nekiütközik. Történt egy felmérése is ezeknek a veszélyes objektumoknak, illetve a mi nemzeti parkunkban egy ilyen vezetéket meg is jelöltünk olyan eszközökkel, tavaly ősszel, amely segíti a rossz látási körülmények között a madarak számára ezeknek a drótoknak az észrevételét.”

Magyarországnak fontos az ökoturizmus. Főleg a Duna mentén találhatók azok a területek, ahol a kulturális örökség is fellelhető – mondta Marton Miklós, Magyarország Agrárminisztériumának illetékese: „A Duna – régió stratégia egyik célja az, hogy úgy tudjuk bemutatni ezeket a kincseket, hogy közben meg tudjuk óvni a természeti értékeket. Ezeknek a területeknek van egy ökológiai határa, egy teherviselő határa és ha ezen túllépünk, nem lesz mit bemutatni. A természeti kincsek védelme, az ökológiai törvények figyelembe vétele elengedhetetlen az ilyen fejlesztések során.”

A kilenc országot összekötő program szerbiai hordozóintézménye a Vajdaság Erdői Közvállalat. Céljuk a Duna felső szakaszánál levő erdők felújítása volt – emelte ki Takács Márta igazgató: „Így történt meg, hogy az őshonos fajoknak a telepítése volt az egyik feladatunk, a másik pedig az invazív fajtáknak, amelyek a Duna felső szakaszi természetvédett területen jelen vannak, hogy 24 hektárnyi területen sikerült ezekből az európai pénzekből kiirtani, kitisztítani.”

A program összértéke három millió euró volt, amiből 150 ezer eurós támogatást kapott az erdőgazdálkodási közvállalat.

Duna
IPA projekt
erdő
Kiss Gyula
Takács Márta

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.