Ugrás a tartalomra

Újvidéken 32 magyar elsős ül majd iskolapadba

2019.06.13
07:38
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Az újvidéki leendő elsősöknek is kiosztották a Rákóczi Szövetség által támogatott iskolatáskákat. 32 magyar ajkú kisdiák kapta meg idén a táskát, amelyeket az MNT illetékesei adták át a gyerekeknek.

A megilletődött gyerekek kinyitották, forgatták és a hátukra vették az iskolatáskákat. Valamennyien már nagyon várják, hogy az iskolapadba ülhessenek, és az ajándék is tetszett mindenkinek.

Kabók Evelin: „Az ovit most fejeztük, és várom, hogy elinduljak az iskolába, meg hogy sokat tanuljak.”
Muci Mátyás: „Nagyon örülök, hasonlít a barátoméra, meg a Dávidéra is.”
Baji Dávid: „A Sonja Marinković iskolába fogok járni, azt hiszem, hogy betűt is fogunk tanulni, meg írunk, olvasunk.”

Újvidéken 2008 óta több programmal és támogatással sikerült megerősíteni a magyar oktatást. Tíz év alatt 12-vel gyarapodott a magyar osztályba induló gyerekek száma. Az elsősök támogatása ősszel folytatódik. Vicsek Annamária, az újvidéki magyar oktatásért projekt vezetője: „A következő tanév elején a Magyar Nemzeti Tanács fogja biztosítani a taneszköz csomagot is, ami a Rákóczi Szövetség iskolatáskájával együtt egy olyan biztonságot adhat a családnak, hiszen nem kis összeg az, ami szükséges ahhoz, hogy egy gyermek iskolába induljon.”

Vajdaságban a Magyar Kormány és az MNT jóvoltából 1450 iskolatáskát osztottak ki a leendő magyar ajkú elsősök között – mondta Erdődi Edvina, az MNT alelnöke, és hangsúlyozta: „Magyar meséken felnőtt gyermek számára a legbiztonságosabb döntés a magyar nyelvű oktatás. Hiszen itt bontakozhat ki az értelme, fejlődhet a fantáziája, mert nem azzal van elfoglalva, hogy más nyelvet tanuljon, szárnyalhat, ahelyett, hogy bizonytalanul botorkálna a többiek után, hiszen egy mindennél biztosabb védőréteg tartja, ez pedig az anyanyelv biztonsága.”

A gyerekek az iskolaév elején egyszeri, 10 ezer forintos ösztöndíjban is részesülnek majd.

iskolatáska
Újvidék
Rákóczi Szövetség
Magyar Nemzeti Tanács
MNT
Vicsek Annamária
Erdődi Edvina

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.