Ugrás a tartalomra

Az óvodások műsora színesítette a magyarkanizsai babacsomag-osztást

2019.06.14
14:10
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
59 babacsomagot osztottak ki Magyarkanizsán a községbeli és a törökkanizsai kisbabáknak és szüleiknek a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve program keretében.

A csomagosztást a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Tanács szervezte.

A babacsomagokat olyan családok kapták meg, akik 2018-ban éltek azzal a lehetőséggel, hogy igényeljék a magyarországi anyasági támogatást. Szádovity Renátáék Törökkanizsán három gyermeket is nevelnek. agyon örülnek a csomagnak, hiszen jól jön minden segítség - mondta Szádovity Renáta: „Anyagilag nagyon nehéz három gyermeket nevelni, van két óvodás meg a pici, hát ez a babacsomag most nagyon jól jött, nem számítottunk rá, de hála Istennek most, a harmadik gyermek után nagyon jól jött.”

Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is köszöntötte a megjelent családokat. Elmondta, olyan dolgokat tartalmaz az ajándékcsomag, amelyre a babáknak szükségük lehet az első hónapokban: „A csomagban van egy kis takaró, van egy kis plüss játék, van benne orrszívó-porszívó, van benne gyógyszeradagoló, illetve kis fésű, tehát csupa-csupa olyasmi, amire a pici babának közvetlenül a megszületése, illetve az első hónapokban szüksége van.”

A babacsomagokat többek között Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője nyújtotta át a családoknak. A babák mellett az idősebb testvéreik is ajándékban részesültek. Hajnal Virág az eseményen kiemelte, fontosnak tartják a külhoni családok támogatását, hiszen akkor tud a magyar nemzet gyarapodni, ha odafigyelnek azokra az anyákra és apákra, akik a szülőföldjükön vállalnak gyermeket: „Azzal, hogy ők a szülőföldön gyermeket vállalnak, felelősséget vállalnak. A legnagyobb felelősség úgy gondolom, kisgyermeket vállalni, hiszen minden léptét, a növekedését, fejlődését nyomon kísérjük a gyerekeinknek, és úgy gondolom, hogy ezzel tudunk leginkább segíteni.”

Az ünnepélyes csomagosztást a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény óvodásai előadásukkal tették színesebbé.

babacsomag
Magyarkanizsa
Törökkanizsa

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.