Ugrás a tartalomra

Operafesztivált tartanak Újvidéken

2019.06.15
09:23
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Az Operaria elnevezésű hétnapos nemzetközi operafesztiválon szerbiai és külföldi művészek produkcióit élvezheti a közönség, emellett tematikus eseményekkel is várják az érdeklődőket.

Ez az első ilyen jellegű rendezvény Szerbiában, amely az opera népszerűsítésére fókuszál – hangsúlyozták a szervezők a fesztivál megnyitóján.

A rendezvény Giuseppe Verdi Rigolettójának bemutatójával kezdődött a Szerb Nemzeti Színházban. Aleksandar Nikolić, rendező: „Kívülről klasszikusnak tűnik ez a darab és úgy is van becsomagolva. Monumentális díszlet, korhű XVI. századbeli kosztümök, amelyeket Senka Ranosavljević díszlettervező briliáns módon készített el. Belülről a történet pszichológiája nagyon is kortárs.”

A háromfelvonásos opera Olaszországban játszódik, az 1500-as években. Főszereplője Rigoletto, a mantovai herceg udvari bolondja, aki kegyetlen bosszút forral a nőfaló herceg ellen, miután az elcsábítja lányát Gildát. Ez Aleksandar Ilić koreográfus első projektje a Szerb Nemzeti Színházban, és elmondta:  „Nagyon örülök annak, hogy az operához és a baletthoz kötődik. Azt hiszem, sikerült egy olyan előadást összehozni, amely előrelépést jelent ahhoz képest, amit nálunk az opera jelent. Szeretném megdicsérni a balett társulatot, illetve nem csak őket, hanem az egész társulatot.”

A Szerb Nemzeti Színházban 122 évvel ezelőtt mutattak be először operát – mondta el az eseményen Dragana Milošević, tartományi művelődési titkár: „Azóta egyetlen ilyen jellegű fesztivált sem szerveztek még az országunkban. Ezért is mondom, hogy ez egy történelmi pillanat. Külön örömmel tölt el, hogy az opera igazgatója, a projekt ötletgazdája a maximumot nyújtotta, igyekezett arra, hogy idén hivatalosan is elinduljon ez a fesztivál. Hét napig tart, június 21-ig. Számos operaelőadást tűztek repertoárra a legkisebbek számára, hogy közelebb hozzák nekik ezt a zenei műfajt és persze az idősebbek számára is.”

Az előadások mellett a rendezvényen egyéb programokkal is várják az érdeklődőket, így sor kerül a Vitkay Kovács Vera ünnepelt újvidéki primadonna nevét viselő nemzetközi szólóének-versenyre is, amelyen a legjobb fiatal operaénekesek mérik össze tudásukat. 

A rendezvény június 21-ig tart.

Operaria
operafesztivál
Újvidék
Rigoletto

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.