Ugrás a tartalomra

Szabadkán hétfőn ünnepelt a rendőrség

2019.06.17
13:30
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
A Belügyminisztérium napja alkalmából elsősorban a gyerekek számára szervezett bemutatót a szabadkai rendőrség, majd Bogdan Laban polgármester jelenlétében letették az esküt a rendőr-gyakornokok.

Amellett, hogy jelentősen csökkent az elkövetett bűnesetek száma, 2018-ban több mint 10 százalékkal több, ismeretlen elkövető által okozott bűncselekményt derített fel a szabadkai rendőrség, mint a korábbi időszakban. Javult a közbiztonság is, 6 százalékkal kevesebb szabálysértést követtek el e téren a városban. A szabadkai rendőrség nagyobb mennyiségű kábítószert foglalt le és a hangsúlyt a drogelőállítás és kábítószer-kereskedelem felszámolására helyezték - áll a június 15-e, a Belügyminisztérium napja alkalmából kiadott közleményben.

Szabadkán hétfőn ünnepeltek. A gyerekek szívesen ültek be a rendőrautókba, magukra öltötték a rendőrségi védőfelszerelést, nézegették a közlekedési rendőrrobogókat és a tűzoltóság munkájával is megismerkedtek.

Rizsányi Noel az oszlatófelszerelést is magára öltötte. Mint mondta, nem volt nehéz. Ha felnől, rendőr szeretne lenni.

Az ovisok is izgalommal vettek részt a szabadkai rendőrségi bemutatón. Simon Doroteának a fegyverek tetszettek legjobban, de sok mást is látott: „Bilincset, légzősisakot, sapkákat, meg pisztolyokat.” Ő is egyszer rendőr szeretne lenni.

Nagy Ádám főleg a rendőrjárgányokat csodálta meg, de egyéb dolgokat is kipróbált: „Kipróbáltam a fegyvereket. Úgy játékból lőttünk velük.”

A legkisebbek élvezték a legjobban a rendőrség napja alkalmából szervezett szabadkai bemutatót. Megismerkedhettek a rendőrség legújabb eszközeivel, felszerelésével, sőt még a bűnügyi helyszínelők munkájával is.

Ezt követően 22 olyan gyakornok tette le az esküt, akik az elmúlt egy évben álltak munkába a szabadkai rendőrség kötelékében. Egyik közülük a 25 esztendős Milica Čelebić: „Gyermekkorom óta rendőrhivatalnok szerettem volna lenni. Most megvalósult az álmom. Befejeztem a tanfolyamot az Alapfokú Rendőrképzési Központban. Ez egy csodálatos tapasztalat számomra és sokat jelent nekem.”

Bogdan Laban polgármester jelenlétében tették le a hivatali esküt a szabadkai rendőrség új munkatársai. Ezt követően a rendőrség központi épületében megkoszorúzták azt az emléktáblát, amelyen a szolgálat közben életüket vesztett szabadkai rendőrök neve szerepel.

rendőrség
Szabadka
Bogdan Laban
Belügyminisztérium

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.