Ugrás a tartalomra

Évadértékelőt tartott az Újvidéki Színház

2019.06.17
19:00
2019.06.17
19:25
Forrás
Pannon RTV
Az elmúlt évad sikerei mellett a következő évadban várható előadásokról és programokról is beszámoltak ma. A színházban a nyár folyamán a nagytermet is felújítják.

Az Újvidéki Színház nagytermét több mint 30 év után újítják fel, a munkálatokat szeptemberig szeretnék befejezni.

Az elmúlt évadban a színház ismét kimagasló sikereket könyvelhetett el magának. A Borisz Davidovics síremléke című darabjuk kiérdemelte Budapesten a Kritikusok díját, a Hasszán aga felesége című előadás pedig Szerbia legjelentősebb színházi fesztiválján, a Sterija Játékokon aratott győzelmet. Venczel Valentin, igazgató, Újvidéki Színház: „Nemcsak jelen voltunk, hanem minőségileg is tulajdonképpen hoztuk az Újvidéki Színháznak azt a színvonalát, amelyet most már Budapesttől Szkopjeig és Ljubljanától Brassóig elvárnak tőlünk.”

A színház következő évadában Nikita Milivojević, Kokan Mladenović, Monika Dobrowlanska, Lénárd Róbert és Keresztes Attila is rendezni fog egy-egy új darabot. Emellett november közepén harmadik alkalommal tartják meg a Synergy nevű nemzetközi fesztivált, amely a kisebbségi nyelven alkotó színházakat és társulatokat vonultatja fel. Az első bemutatót októberre tervezik, Tolsztoj Anna Karenináját láthatja a közönség, a macedón Dejan Projkovszki rendezésében. Lénárd Róbert, művészeti vezető, Újvidéki Színház: „Ő egy hihetetlenül balkáni, szenvedélyes rendező. Tehát nála tényleg a legracionálisabb drámák is úgy jelennek meg, mint egy viharosan szenvedélyes előadás. Ezért is tartottuk megfelelőnek az Anna Kareninát úgy az Újvidéki Színház vezetősége, mint maga a rendező. Mindenki nagyon rácuppant erre, hogy az Anna Kareninát kell csinálni pont ez az őrült oroszsága miatt, hogy így mondjam, ami nyilván egy balkáni tükörben fog megjelenni.”

A színház jövőre folytatja jótékonysági akcióit. A saját repertoárja mellett továbbra is teret ad a különböző irányzatú, független színházi produkcióknak. Előadásaikat elviszik hazai és külföldi fesztiválokra, valamint megszervezik a Vajdasági Magyar Drámaíró versenyt.

Újvidéki Színház

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.