Ugrás a tartalomra

A terveknek megfelelően megírják holnap a kombinált kisérettségi tesztet

2019.06.18
14:25
2019.06.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
Csütörtökre halasztották a matematika kisérettségit Szerbiában, jelentette be az Oktatási Minisztérium ma reggel.

Mladen Šarčević illetékes tárcavezető azt mondta, a matematika tesztet feltörték, vagyis hamarabb nyilvánosságra került. A feladatok megtalálhatóak voltak az interneten. Leszögezte ugyanakkor, hogy a holnapi, kombinált tesztet a terveknek megfelelően megírják a nyolcadikosok.

A nyolcadikosok közül többen kedden reggel az iskolába érve értesültek arról, hogy elmarad a tervezett matematika kisérettségi.

Milana Nikoletić, kisérettségiző, Kizur István Á.I., Szabadka: „Szerettem volna megírni a tesztet, hogy minél előbb túlessek rajta, de lehet, hogy valakinek ez szerencse, mert így több ideje van felkészülni. Szerencsétlenség is, hogy ilyen megoldást találtak egyes tanulók, mert most lehet, hogy nehezebb tesztet kapunk ez miatt. Nem szeretném, hogy így történjen, mert mindannyian jó átlagot szeretnénk, hogy jó középiskolába iratkozhassunk.”

Mihailo Stanojević, kisérettségiző, Kizur István Á.I., Szabadka: „Felkészültem, de most van még időnk készülni, hogy minden rendben legyen, legközelebb, amikor lesz ez a vizsga.”

Reggel még minden a tervek szerint haladt. Szabadkán az iskolaigazgatók a Sonja Marinković Általános Iskolában vették át a feladatlapokat, ahogyan az hétfőn is történt.

Gubić Šelken Klaudia, igazgató, Jovan Jovanović Zmaj Á.I., Szabadka: „Ma reggel, amikor jöttem, az utolsók között, mert a központban van az iskola, és nem volt rá szükség, hogy előbb jöjjek, nem volt semmi gond, átvettem a teszteket, bevittem az iskolába és negyed kilenc körül érkezett az e-mail, hogy elhalasztják a matematika vizsgát csütörtökre.”

Nem sokkal később újabb e-mailben értesítették az iskolaigazgatókat, hogy a reggel átvett teszteket vissza kell vinniük abba az iskolába, ahol kézhez kapták. A rendőrség nyomozást indított, hogy megállapítsa hol került illetéktelenek kezébe a matematika teszt.

Mladen Šarčević, oktatási miniszter, Szerbia: „A bűnösök egyesével mind meg lesznek büntetve. A rendőrség kivizsgálja az ügyet, meg fogjuk állapítani, hogy hol lettek felbontva a csomagok, és senki sem fogja tudni azt mondani, hogy nem így történt. A felelősséget viselni fogja az adott körzet vezetője, az igazgató mindenképp, és meglátjuk, hogy ki került még kapcsolatba a tesztekkel.”

Jövőre már elektronikus tesztek lesznek, és ilyen eset nem ismétlődhet meg - nyilatkozták az illetékesek a kiszivárgásra reagálva. Korábban egyébként az a hír merült fel, hogy a szerdai, kombinált tesztek feladatsorai is nyilvánosságra kerültek, ezt azonban cáfolták, így az eredeti terv szerint megtartják a tesztet.

kisérettségi
Mladen Šarčević

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.