Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Pár éven belül óriási fejlődés indulhat el

2019.06.25
11:19
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
A gazdasági fellendülés és a makrogazdasági mutatók lehetővé teszik, hogy hamarosan soha nem látott beruházások induljanak el Szerbiában - erről is beszélt a Szabadkai Magyar Rádióban Pásztor István.

A Vajdasági Magyar Szövetség és a Tartomány Képviselőház elnöke a Napindítóban elmondta, pár éven belül óriási fejlődés indulhat el, illetve remélhetőleg hamarosan az európai uniós előcsatlakozási források is rendelkezésre állhatnak.

Reálisnak nevezte a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Szerbia államfőjének vasárnapi bejelentését, amely az 5 és 10 milliárd euró közötti, nagyszabású országos beruházásokra vonatkozott. Pásztor István szerint egy ilyen fejlesztési ciklusra nagy szükség van, hiszen vannak olyan régiók az országban, ahol a közműfejlesztés, főként a csatornahálózat kiépítése nagyon lassan halad. „Én ebben a pillanatban ezt reális lehetőségként látom. Az, ami nagyon-nagyon fontos, hogy ezek a beruházások nem hitelkonstrukciók keretén belül kerülnek tervezésre, hanem reálisan megvalósított költségvetési befizetésekből. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos. Reményeink szerint belátható időn belül abba a helyzetbe fogunk kerülni, hogy közelebb kerül hozzánk az uniós források lehetősége, mert gyakorlatilag ez ebben a pillanatban a nullával egyenlő. Az plusz lendületet tud adni ezeknek az elképzeléseknek.”

Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában az elmúlt időszak kiadós esőzéseiről is beszélt. Elmondta, múlt héten Szabadka központja szinte teljesen víz alatt volt, ez pedig nem csupán azért lehetett, mert elavult a vízelvezető rendszer, hanem azért is, mert nem ekkora mennyiségű vízre tervezték: „Nincs az a szennyvízelvezető rendszer, ami azt az irgalmatlan mennyiségű esőt be tudja szívni, ami ezt el tudja vezetni. Nem így tervezik ezeket a rendszereket. Vannak azok a biztonsági szorzók, vagy azok a biztonsági koefficiensek, amiket beterveznek. A normálisnak a duplája. Itt nem a normálisnak a duplája volt, hanem a normálisnak a tízszerese volt. Ilyenkor sajnos az ember tehetetlen. A vízzel nem lehet megvívni a csatát.”

Pásztor István beszélt arról is, hogy ezentúl egy török rendőr teljesít majd szolgálatot a határ szerb oldalán. Szerinte ez azért jó, mert a török belügyi dolgozó talán szót ért majd a Törökországból érkező vendégmunkásokkal, illetve pihenésre intheti őket - ezzel pedig talán megakadályozhatóak lesznek a balesetek Szerbia forgalmas útjain.

A VMSZ elnöke kiemelte, hogy a szerb és magyar közös munkacsoport, amely a határokon kialakult helyzetet vizsgálja, az ellenőrzések hatékonyságának szavatolásán dolgozik, és várhatóan legkésőbb június 30-án be is fejezi a munkát.

Pásztor István

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.