Ugrás a tartalomra

271 millió drogfogyasztó volt 2017-ben

2019.06.26
09:58
Forrás
hirado.hu
A világon 271 millió drogfogyasztó volt 2017-ben - áll az ENSZ szerdán Bécsben közzétett kábítószerügyi jelentésében.

Az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatalának (UNODC) kétévente közzétett dokumentuma szerint 2009-hez képest 30 százalékkal nőtt drogfogyasztók száma. Összességében a 15 és 64 év közötti lakosság 5,5 százaléka fogyasztott kábítószert a vizsgált időszakban.

A jelentés megállapította azt is, hogy a vártnál több, vagyis mintegy 35 millió ember volt 2017-ban drogfüggő vagy szorult orvosi kezelésre kábítószer fogyasztása miatt. Az UNODC ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az olyan népes országokban, mint India és Nigéria elvégzett újabb felmérések vezettek ahhoz, hogy a drogfüggők eredetileg 30,5 millióra becsült számát felfelé kellett korrigálni.

Két éve 585 ezer ember halt meg kábítószer-fogyasztás, illetve ezzel kapcsolatos betegségek miatt.

Továbbra is a kannabisz a legelterjedtebb drog a világon. Két éve 188 millió ember nyilatkozott úgy, hogy legalább egyszer fogyasztott belőle.

53,4 millió ember vett magához olyan opiátokat, mint a heroin, fentanil vagy az ópium. A jelentés kiemeli, hogy ezek a kábítószerek egyrészt egyre „népszerűbbek”, másrészt pedig az 585 ezer halott kétharmadáért felelősek. Az opiátok egyharmadát Dél-Ázsiában fogyasztották, de Észak-Amerikában is egyre elterjedtebbek, ahol a lakosság négy százaléka fogyasztott ópiumszármazékot. Az Egyesült Államokban 2017-ben opiát túladagolás miatt 47 ezren vesztették életüket, sokan közülük a fentanil szintetikus drogtól.

Soha nem látott szintet ért el a kokaintermelés. 2017-ben csaknem kétezer tonnát állítottak elő a drogból, majdnem negyedével többet mint az azt megelőző évben. A főleg Dél-Amerikából származó drog különösen az amerikai kontinens északi részén, illetve Óceániában népszerű. A világon összesen 18,1 millió ember fogyasztott kokaint.

kábítószer
kokain
kannabisz
marihuána

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.