Ugrás a tartalomra

A búza árzuhanása ellen szerveznek tüntetést a termelők

2019.06.28
07:49
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
Tüntetést hirdetett mára a požarevaci Stig mezőgazdasági termelők egyesülete, hogy megelőzzék a búza árzuhanását. Követelik, hogy a felvásárlási ára kilogrammonként legalább 22 dinár legyen.

Az agrártömörülés tagja a Szerbiai Független termelők Társulásának, és a megmozdulásuk egyben előjele annak az átfogó demonstrációnak, amelyet a községekben és a városokban terveznek megszervezni.

Az illetékesek a kiadott közleményben azt követelik, hogy az idei búza felvásárlási ára kilogrammonként legalább 22 dinár legyen, hozzáadott értékadó nélkül. A terménytőzsdén jelenleg 24 dinár körül alakul az ár, de a gazdák attól tartanak, hogy pár nap múlva jelentősen csökken. A tüntetők szerint félő, hogy a monopolhelyzetben levő felvásárlók ismét az önköltségi ár alatt veszik majd át a kenyérgabonát.

A becslések szerint nem várható rekordtermés, hiszen az időjárási körülmények „learatták” a vámot a búzáról. Amennyiben hektáronként legalább 6 tonnát takarítanának be a gazdák, akkor 22 dinár fedné a termelési költségeket. A társulás tagjai azt is kérik, hogy a Köztársasági Árutartalékok Igazgatósága vásároljon fel idei kenyérgabonát, valamint biztosítson az őszi beruházásokhoz kellő mennyiségű műtrágyát.

búza

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.