Ugrás a tartalomra

Gy. Tamás megbízásából ölhették meg Fenyő Jánost

2019.06.28
19:34
Forrás
MTI, hirado.hu
Csaknem 22 évig tartó eljárást követően a magyar rendőrség lezárta a Fenyő-gyilkosság ügyének vizsgálatát.

A megalapozott gyanú szerint Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, amelyet Jozef R. hajtott végre – írta a magyar Országos Rendőr-főkapitányság közleményében. A 2017-ben újraindított nyomozás során a Nemzeti Nyomozó Iroda kutatásokat és lefoglalásokat hajtott végre Magyarország és Németország területén, számos szakértői véleményt szerzett be, 75 embert hallgatott ki tanúként. 1998. február 11-én 17 óra 50 perc körül Budapesten a gépkocsijával forgalmi okok miatt várakozó Fenyő Jánost géppisztolyból leadott több lövéssel megölték.

Az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás 2010-ben vett fordulatot, amikor sikerült az elkövető által hátrahagyott ruházatból nyert DNS alapján Jozef R. szlovák állampolgárt azonosítani, majd elfogni. A férfit a Fenyő-gyilkosság, valamint az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjeként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A nyomozás 2017-ben új bizonyítékok alapján vett újabb irányt. Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekmény többi elkövetőjét. Az ügyben Gyárfás Tamás, volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót a nyomozók munkatársai Budapesten elfogták. Gyanúsítottként hallgatták ki Portik Tamást is, emberölésre való felbujtás vádjával. A négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő János médiavállalkozó sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében Jozef Rohácot tettesként életfogytiglanra ítélték, azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva vizsgálható a 62 éves férfi feltételes szabadlábra bocsátásának lehetősége.

gyilkosság
Gyárfás Tamás
rendőrség

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.