Ugrás a tartalomra

Nincs cirkusz bohóc nélkül...

2019.06.29
16:06
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
Milyen cirkusz címmel a Nyári Mozi Színházi Közösség produkcióját láthatták az érdeklődők pénteken este a Kosztolányi Dezső Színházban.

Az előadás egy intenzív oktatási szeminárium eredményeként született.

Az emberek elfáradtak a szavaktól, mert olyan sokat hazudoztak, hogy mára hitelüket vesztették a szavak — állítja Szlava Polunyin világhírű orosz bohóc. És valóban improvizáció, tánc, pantomim, ének és a nézőben szavak híján is kavarodnak az érzések. A nemzetközi színésznövendékekből álló bohóc produkcióban szerepelt Gedő Zsolt. Ő Romániából jelentkezett a kurzusra, miután óriási hatással volt rá a Budapesten látott Szlava Polunyin világhírű orosz bohóc előadása. Kivételes élmény volt részt venni a találkozón - mondta a székelyudvarhelyi színész.

Szerbiából, Magyarországról, Romániából, Franciaországból érkezett az a 15 fiatal, aki részt vett Varga Heni, Döbrei Dénes és Stefan Haves Los Angelesből érkezett bohócmester kurzusán. Egyébként Stefan Haves a montréali világhírű Cirque du Soleil castingmanagere, aki szerint a színésznövendékek elkötelezettek, kísérletezőek, de egyúttal hihetetlen élénkek és lelkesek is voltak. Bár a 40 perces program nem egész öt nap alatt készült el, mégis gyönyörű - mesélte az ügyvezető.

A kéthetes intenzív oktatási szeminárium témája a bohóc útja a művészetekben, korokon keresztül a mai cirkuszi porondig. A munkafolyamat alatt kitértek a zene, a költészet és a festészet irányába is. Döbrei Dénes, szervező-oktató, Nyári Mozi Színházi Közösség, Kelebia: „Okkal voltunk Kelebián, kint a természetben, elszakítva a városi élettől, a megszokások világától. Ilyenkor egy új rendszert kell kiépíteni, a növendékeknek meg kell ismerkedniük, együtt kell működniük. Felelősek egymásért és meg kell, hogy osszák a gondolataikat, a munkáikat. Mindenki a saját tapasztalatával jön és azt építi bele a munkába is. Megpróbáltunk egy olyan közösséget létrehozni, ahol az emberek szabadon engedhetik a kreativitásukat.”

A szabadkai közönség után az előadás a júliusban kezdődő újvidéki INFANT Nemzetközi Alternatív Színházi Fesztivál színpadán vendégszerepel.

bohóc
cirkusz
Nyári Mozi Színházi Közösség

Most

13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.