Ugrás a tartalomra

Július elsején Finnország veszi át az EU soros elnökségét

2019.06.30
21:12
2024.03.19
08:47
Forrás
MTI
Július elsejétől hat hónapig Finnország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, az észak-európai állam Romániától veszi át, majd januárban Horvátországnak adja tovább a tisztséget.

Az EU-hoz közel 25 évvel ezelőtt, 1995-ben csatlakozott Finnország 1999 és 2006 után immár harmadszor látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet.

Helsinki már véglegesítette "Fenntartható Európa, fenntartható jövő" mottójú programját, amelyben a közös értékek, a jogállamiság erősítését, az éghajlatváltozás elleni küzdelem előmozdítását, a kontinens biztonságának fokozását, illetve az EU versenyképességének növelését tűzte ki célul. Mint kiemelték a finn elnökség honlapján: "A nagyhatalmi versengés és az asszertív unilateralizmus fokozódóban van, a nemzetközi szabályalapú rendszert kihívások érik. Annak is szemtanúi vagyunk, hogy megkérdőjeleződnek az EU közös értékei, mi több, az egyik tagállam a közösség elhagyására készül. Meg kell óvni az európai integráció sarokköveit, a békét, a biztonságot, a stabilitást, a demokráciát és a prosperitást" - írták.

Fotó: Pixabay/bearinthenorth

Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai jövő csütörtökön Helsinkibe látogatnak, ahol a finn prioritásokról egyeztetnek. 

A rotációs elnökség az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés óta valamelyest vesztett korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy az Európai Tanácsnak már saját elnöke van, a külügyi tanács üléseit pedig az elnöklő állam külügyminisztere helyett már az uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő vezeti. A többi szakminiszteri ülésen azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.

Finnország
Európai Unió
EU
elnökség

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.