Ugrás a tartalomra

A Szabadkai Zsinagóga Alapítvány fél éves visszatekintése

2019.07.05
12:45
2019.07.05
12:56
Forrás
Szabadkai Zsinagóga Alapítvány
Fél év távlatából - A Szabadkai Zsinagóga Alapítvány sajtóközleménye

Magyarország Kormányának anyagi és szakmai támogatása révén és a Magyar Nemzeti Tanács által 2018. tavaszán a szabadkai zsinagóga újra megnyitotta kapuit. A teljes körű belső és külső helyreállítást követően megteremtődtek a feltételek e szecessziós stílusú műemlék idegenforgalmi hasznosítására, megőrizve annak szakrális funkcióját, ugyanakkor színvonalas kulturális rendezvényeknek, hangversenyeknek adva otthont. Az épület tulajdonosa Szabadka Város Önkormányzata, működtetését pedig a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány koordinálja.

A Szabadkai Zsinagóga Alapítvány 2019. január 20-án nyitotta meg a zsinagóga kapuit a látogatók előtt. Az alapítvány igazgatóbizottságának döntése értelmében keddtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között várjuk a látogatókat. Hétfőnként zárva vagyunk.

A megnyitás napjától mostanáig egyetlen nap sem múlt el látogatók nélkül. Nem csoda, hisz városunk egyik legnagyobb turisztikai látványosságáról van szó, melynek megnyitására nem csak a szabadkaiak vártak, de a határainkon túl élők is. Külön öröm számunkra, hogy számos intézmény képviselője, de sok magánszemély is kizárólag azért utazik Szabadkára, hogy láthassa a zsinagógát. Magyarországról különösen, de a régió többi országából is nagy az érdeklődés. Külön öröm számunkra a diákok és egyetemi hallgatók érdeklődése, akik természetesen kedvezményesen tekinthetik meg az épületet, úgy mint idősebb polgártársaink is. A kiránduló csoportokat előzetes bejelentés alapján, igény szerint szakmailag elismert idegenvezetőkkel várjuk. A Községközi Műemlékvédelmi Intézet jóvoltából készült egy, az érdeklődők számára mindig elérhető applikáció is. Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetével kitűnő kapcsolatot alakítottunk ki, s egymást segítve és kiegészítve igyekszünk fejlődni. Felvettük a kapcsolatot a médiaházakkal, és ezúton is köszönjük tudósításaikat, érdeklődésüket.

A Szabadkai Zsinagóga Alapítvány, Szabadka Város Önkormányzatának támogatásával jó házigazda módjára gondoskodik az épületről, a köztisztasági közvállalat nagyfokú támogatásával. Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akiknek fontos az épület és a park tisztasága, gondozottsága. A Szabadkai Zsinagóga Alapítvány igazgatóbizottsága minden döntésében a magas színvonalú működtetést tűzte ki célul, és ennek egyik alappillére a Szabadka Város Önkormányzata, a Szabadkai Zsidó Hitközség és a Magyar Nemzeti Tanács közötti, egymás tiszteletén alapuló együttműködés.

Nagy örömünkre szolgált, hogy részesei lehettünk az idei Múzeumok Éjszakája rendezvénynek, amikor szabad belépést biztosítottunk az érdeklődőknek. Életre keltettük a Szecesszió éjszakáját, otthont adtunk több elismerésre méltó hangversenynek, családi programnak, a Zsidó Hitközség által szervezett megemlékezésnek. Vendégül láttunk több ismert művészt és a rendelkezésére álltunk mindazoknak az intézményeknek, melyek a zsinagógában kívánták megtartani színvonalas rendezvényeiket. Legutóbbi ilyen esemény a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ által szervezett, több mint ezer ember előtt tartott hangverseny volt, amelyen a világhírű Miklósa Erika is fellépett.

Az utóbbi fél évben Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség vendégeként két alkalommal is meglátogatta a zsinagógát, emlékeztetve mindnyájunknak arra, hogy az új életre keltett zsinagóga megóvása, védelme és tartalommal való megtöltése erkölcsi kötelességünk.

Köszönjük minden látogatónknak, hogy szívükben magukkal vitték a zsinagóga szépségét, csodáját. Tisztelettel és szeretettel várjuk az új arcokat, a csodára és szépségre vágyó látogatókat!

Bunford Tivadar,
a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke

Zsinagóga
Szabadkai Zsinagóga Alapítvány

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.