Ugrás a tartalomra

Négy évtized alatt megháromszorozódott az elhízottak aránya a világon

2019.07.05
21:50
2024.03.19
08:34
Forrás
MTI
Jelenleg mintegy kétmilliárd 18 év fölötti túlsúlyos embert jegyez az Egészségügyi Világszervezet.

Az adatok szerint a `70-es évek közepén a felnőttek mintegy 4 százaléka volt elhízott, 2016-ra viszont arányuk 13 százalékra emelkedett. Jelenleg az összes felnőtt 39 százaléka túlsúlyos, azaz a testtömegindexe (BMI) 25 vagy annál több. Közülük 700 millió klinikailag elhízott, vagyis esetükben 30-nál magasabb a BMI. Az étrend változása, a mozgáshiány és a genetika is szerepet játszik az elhízottak számának növekedésében - állapították meg norvég kutatók egy nagyszabású, több mint százezer fős tanulmányban.

A norvég kutatók arra kerestek választ, hogy a környezet és a gének miként hatnak az elhízásra. 1963 és 2008 között csaknem 120 ezer embert mértek rendszeresen. Adataikat elemezve kimutatták, hogy a felnőttek esetében az elhízás az 1980-as, 1990-es években kezdődött. Az eredmények szerint a genetikailag hízásra hajlamos 35 éves férfiak már az 1960-as években nagyobb súllyal bírtak, mint azon hasonló korú társaik, akiket génjei nem hajlamosítottak elhízásra. Négy évtizeddel később azonban megkétszereződött a két csoport közötti testtömegindex-különbség. A kutatók hasonló trendet mutattak ki a nők esetében is. Az elhízottak aránya a gyermekek esetében még jobban nőtt, négy évtized alatt 4 százalékról 18-ra emelkedett.

A 30-nál magasabb testtömegindex esetében nagy a szívroham, a stroke, a cukorbetegség és egyes daganatos betegségek kockázata - figyelmeztetnek a kutatók.

elhízás
Egészségügyi Világszervezet

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.