Ugrás a tartalomra

Az új kor kihívásaival foglalkoznak a pedagógusok Újvidéken

2019.07.10
13:53
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
Mintegy 35 pedagógus vesz részt idén az Apáczai Nyári Akadémián, amely lassan két évtizede biztosít tanulási, ismerkedési és szakmai továbbképzési lehetőséget a vajdasági pedagógusoknak.

A nagykikindai Ács Gabriella Óbecsén dolgozik egyéni fejlesztő pedagógusként. A nyári akadémia visszatérő résztvevője szerint a képzés erőssége, hogy a gyakorlatra helyezi a hangsúlyt.

Mind szakmai, mind emberi értelemben feltöltődést jelent az akadémia a résztvevők számára - meséli Muhi Béla szervező: „Nyitottakká válnak az emberek. A hosszú, nehéz iskolaév után teljesen kiégve érkeznek, de itt felfrissülnek, új ötleteket kapnak, új programokat terveznek.”

Szendi Péter előadótanár szerint a vajdasági pedagógusoknak anyaországi pályatársaikhoz mérten számos plusz kihívással kell szembenézniük. A gyerekeket meg kell tartani a szerb többségű, többnyelvű közösségben, miközben a globalizáció világával megküzdve kell anyanyelvüket ápolni - hangsúlyozta a Zrínyi Miklós Gimnázium tanára.

A nyári akadémia vendége volt Lőrinczi Zoltán is. A Kárpát-medencei Magyar Oktatásért felelős helyettes államtitkár (EMMI) szerint „olyan magyar emberek lakják ezt a vidéket, akik átérzik azt, hogy a falujuk, városuk és a Vajdaság is éppúgy szülőföldjük, mint az egész Kárpát-medence”.

Az öt napig tartó továbbképzés központi témája a Fiatalok szocializációja, de az előadásokon az új kor és új média jelentette kihívásokat, a tehetséggondozást és a táplálkozástudomány iskolai vonatkozásait is megvitatják.

Újvidék
Apáczai Nyári Akadémia
pedagógus
továbbképzés
EMMI

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.