Ugrás a tartalomra

Macron kétnapos látogatáson Belgrádban

2019.07.16
08:49
Forrás
Tanjug
Ma szerbiai fiatalokkal, egyetemi hallgatókkal is találkozik.

Belgrádi egyetemistákkal, a Regionális Ifjúsági Együttműködési Iroda képviselőivel találkozik ma Emmanuel Macron. A francia elnök tegnap érkezett Szerbiába Aleksandar Vučić államfő meghívására. A programon a szerb elnök is részt vesz. Tegnap a Kalemegdanon a két államfő koszorút helyezett el annál az emlékműnél, amelyet a franciáknak való köszönet jeléül állítottak fel. Az összegyűlt tömeg előtt Macron szerbül is mondott beszédet. Azt mondta, Franciaország szereti Szerbiát és a lakosait, valamint azt, hogy Szerbia a szívükben van. Korábban a két államfő négyszemközti megbeszélést is folytatott, a francia delegációval pedig 22 megállapodási szerződést kötött a szerb fél.

Emmanuel Macron
Aleksandar Vučić
egyetemisták

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.