Ugrás a tartalomra

Őszre elkészülhet a 10-es közlekedési folyosó keleti ága

2019.07.18
11:21
2019.11.14
11:27
Forrás
Szerbiai RTV
Az útszakaszon 87 híd, öt közúti csomópont, öt alagút van, amelyek már mind megépültek, és négy alagút is teljesen elkészült.

Zorana Mihajlović, szerb közlekedési miniszter a munkálatokat megtekintve elmondta, hogy a Bancarevo és Crvena reka közötti szakasz a legnehezebb, mivel nehéz terepviszonyok, hegységek, és gyakori földcsuszamlások hátráltatják a munkát. Már csak ezt a mintegy 12 kilométer hosszúságú részt kell befejezni. Gondok merültek fel egyes kivitelezőkkel, ezért újabbakat vonnak be az építkezésbe - részletezte a tárcavezető. A 10-es közúti folyosó keleti ágának megépülésével javulni fog Szerbia összeköttetése Bulgáriával és Törökországgal. Emellett ez lesz az Európát a Közel-Kelettel összekötő legrövidebb út - tette hozzá. Az adatok szerint csak a nyári idényben több millióan utaznak ezen az útvonalon.

Zorana Mihajlović, közlekedési miniszter, Szerbia: „Nem csak arról van szó, hogy javulni fog az összeköttetés Bulgáriával. Ez egy komoly tranzit út, és a legrövidebb útvonal Törökország és a Közel-Kelet felé. Szerbiának tranzitországként, és egy kis országként ez sokat jelent. Tranzitból származó bevételek, több beruházás beáramlásának lehetősége – erre van leginkább szükségünk.”

közlekedési folyosó
Zorana Mihajlović
híd
útépítés
alagút
közúti csomópont

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.