Ugrás a tartalomra

A párbajtőrös Siklósi Gergely parádés vívással világbajnok

2019.07.19
21:59
Forrás
MTI
A párbajtőröző Siklósi Gergely látványos és eredményes vívással aranyérmet nyert pénteken a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A venezuelai Francisco Limardóval szemben izgalommentes győzelemmel kezdte a napot a 64-es táblán, majd következett két olyan mérkőzése, melyet hosszabbításban nyert meg: az elsőt a Rio de Janeiróban olimpiai bajnok dél-koreai Park Szang Jung, a másodikat pedig a japán Jamada Maszaru ellen. A negyeddöntőben könnyebben boldogult Bas Verwijlennel, a hollandot - aki az előző fordulóban Rédli Andrást győzte le ráadástussal - hét találat különbséggel verte.

A BHSE 21 éves vívója, aki tagja volt az idei, düsseldorfi Eb-n bronzérmes magyar csapatnak, a döntőért az olasz Andrea Santarellivel vívott, és menet közben egy 12-0-s sorozatot produkálva hattusos sikerrel lépett tovább.

Az aranyéremért a csapatban háromszoros Európa-bajnok Szergej Bidával kellett megmérkőznie. A 26 éves orosz már sokkal nagyobb falatnak bizonyult, de Siklósi még nála is jobb napot fogott ki, ezt jelezte, hogy a nehéz helyzetekből is ki tudott keveredni. A lelátón szép számban foglaltak helyet orosz szurkolók, így a "Ria, ria, Hungária" biztatás mellett a "Rasszija, rasszija" is gyakran felhangzott a BOK Csarnok központi termében.

Foto: MTI/ Czagány Balázs

A magyar párbajtőröző 3-2-nél vezetett először, egy darabig őrizte előnyét, de 5-3 után sorozatban öt tust kapott. Később is volt még három találatnyi hátrányban, 6-9-ről 9-9-re zárkózott fel, 10-13-nál azonban már nagyon nehéznek tűnt a helyzete, mivel bő fél perc maradt csak a mérkőzésből. Aztán kicsivel később három másodpercnyi vívóidő alatt háromszor találta el ellenfelét, Bida nem is értette, hogy történhetett ez meg. Húsz másodperccel a vége előtt megint Siklósi volt pontos, és 11 volt hátra, amikor egy együttes találattal eldőlt a mérkőzés. A magyar párbajtőröző magasba lendített karokkal ünnepelte hatalmas sikerét, kiment a közönséghez és többször meghajolva köszönte meg a támogatást.

A mostani diadalt megelőzően 2015-ben volt férfi párbajtőrben magyar aranyérmes, akkor Imre Géza győzött Moszkvában.

 

párbajtőr
Budapest
Siklósi Gergely
vívás
világbajnok
világbajnokság

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.