Ugrás a tartalomra

A nyári hónapokban csökkennek a vértartalékok az országban

2019.07.23
13:53
2019.07.23
17:45
Forrás
Pannon RTV
Önkéntes véradási akciót tartottak ma Felsőhegyen. Ilyenkor minden segítség jól jön, hiszen az ország vértartalékai ebben az időszakban alacsonyak - mondják a szakemberek.

Ez főként a hőségnek tudható be, mivel a potenciális önkéntes véradók vérnyomás-emelkedés miatt nem adhatnak vért, illetve a nyári szabadságok miatt is kevesebb lehet az önkéntes véradók száma.

A felsőhegyi véradási akcióra főként rendszeres véradók érkeztek. Köztük volt Csipak Ferenc és Kocsis Szürke Károly is.

Csipak Ferenc: „Én a katonaság után, hetvenhatban adtam először vért. Fontosnak tartom, mert úgy gondolom, hogy elég kevesen adnak az országban, és ne legyen probléma a betegek ellátása.”

Kocsis Szürke Károly: „Még a katonaságnál adtam először vért, ott a napok miatt, hogy korábban le bírjak szerelni.”

Đukić Teodora a zentai Vöröskereszt munkatársa kiemelte, hogy18 éves kortól 65 éves korig minden egészséges személy adhat vért. Főleg nyáron fontos a véradás, hisz ilyenkor megcsappan a véradók száma, így van ez Felsőhegyen is: „Általában 10-15 személy szokott eljönni, de olyan is volt már, hogy 20-an is megjelentek, de egy nyári hónapban a 10 fő is jó lesz. Sokan dolgoznak, elmentek nyaralni, ezért szeretnénk minél többet toborozni, mivel a nyári hónapokban hiány is van vérből.”

A tervek szerint Felsőhegyen legközelebb novemberben tartanak önkéntes véradási akciót.

önkéntes véradás
Felsőhegy
véradó
önkéntes véradó
Vöröskereszt
Zenta

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.