Ugrás a tartalomra

Tőkés László szerint az erdélyi magyarság ma is ostrom alatt van

2019.07.27
10:41
2024.03.19
08:47
Forrás
MTI
Az erdélyi magyarság 30 évvel a diktatúra bukása után is ostrom alatt van, és a Nicolae Ceausescu kommunista diktátor nevével fémjelzett román nemzetpolitika áldozata - jelentette ki Tőkés László.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szombaton beszélt erről Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján.

Tőkés László emlékeztetett arra, hogy az Európai Parlamentben töltött 12 évi munka után "visszaadta mandátumát". Sajnálattal említette meg, hogy míg 2007-ben, 2009-ben és 2014-ben három erdélyi magyar szerzett EP-képviselői mandátumot, idéntől már csak ketten képviselik az erdélyi magyarságot. Sérelmezte, hogy az "egypárti kizárólagosságra törekvő" Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára immár nem az autonómia, a magyar felsőoktatás, a restitúció, a nyelvi jogok és a csángók ügye a cél, hanem a választási küszöb átlépése. Úgy véli: az erdélyi magyar érdekképviselet gyökeres reformra szorul, és az átalakítás egy új magyar egység létrehozásával lehetséges.

Tőkés László
Erdély
magyarság
Tusványos
Tusnádfürdő

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.