Ugrás a tartalomra

Legalább négy órát kellett várakozni az északi határátkelőkön

2019.08.03
14:45
2024.03.19
08:35
Forrás
Pannon RTV
A Horgos-Röszke autópálya határátkelőhely mellett a kisebb, időszakosan működő átlépőkön is torlódás alakult ki a nap folyamán.

Az utazóknak rossz hír, hogy egész hétvégén ez tapasztalható majd. A Nyugat-Európából hazatérő és visszafelé tartó vendégmunkások, továbbá a nyaralók miatt bármikor kialakulhat akár több órás veszteglés is az elkövetkező hetekben - mondják az illetékesek.

Kígyóztak a sorok a Horgos-Röszke autópálya határátkelőhely szerbiai oldalán is. Szász Jánosné három órás várakozás után tudta elhagyni Szerbiát. A berettyóújfalusi asszony szerint a helyzet katasztrofális: „13-14 órát vettek el az életünkből eddig. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy többet erre nem jövünk, legalább is így kocsival.”

A két határ közti rész megtelt autókkal. A nyári turistaszezon most tetőzik, ilyenkor számottevő várakozásra lehet számítani - mondta el Milan Brojčin. A Horgosi Határrendészet parancsnoka arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyorsabb határátlépés érdekében az utazók választhatják a kisebb átkelőket, ahol nincs jelentős várakozás - ilyen például a Gyála-Tiszasziget átkelő. „Ma az országba való be- és kilépési irányban is megnövekedett a forgalom. Teljes kapacitással dolgozunk. Ennek ellenére feltételezhető, hogy ez az intenzitású forgalom a ki- és belépő oldalon egyaránt egy-két hétig eltart” - nyilatkozta Milan Brojčin parancsnok.

A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időről a www.police.hu oldal határinfó rovatában, valamint a vonatkozó facebook-csoportokban lehet tájékozódni. Akinek viszont nincs halaszthatatlan dolguk, ne induljanak útnak a határátkelők irányába, ugyanis akár több órás várakozásra is lehet számítani.

Horgos
Röszke

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.