Ugrás a tartalomra

Nőtt a Szabadkára látogató turisták száma

2019.08.06
14:02
2020.02.10
17:18
Forrás
Pannon RTV
5 és fél százalékkal nőtt a Szabadkára látogató turisták száma az idei év első hat hónapjában, az itt eltöltött vendégéjszakák száma pedig 4 és fél százalékkal emelkedett.

Sok külföldi vendég ejti útba a várost és Palicsot. Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetének illetékesei elmondta, várhatóan jövő nyárra elkészülő palicsi wellness-központnak köszönhetően további jelentős emelkedésre számítanak az idelátogató vendégek és az itt eltöltött vendégéjszakák számát illetően.

Az utóbbi időben látványosan megnőtt a Szabadkára látogató távol-keleti, főleg kínai turisták száma. Ők elsősorban Szabadka szecessziós épületeit látogatják, a helyi gasztronómia is érdekli őket, valamint szívesen kóstolgatják elmondásuk szerint a homokvidéki borokat. Átlagosan 1-2 napot töltenek itt Szabadkán és Palicson. Nincs olyan nap és napszak, amikor ne találkoznánk feltűnően tarka öltözetű, napernyő alatt sétáló emberekkel, akik a város legszebb épületeinek csodájára járnak és azokat fotózzák. Lí is Kínából jött el barátnőjével Szabadkára. Azt mondja, az interneten látott képeket a városról és nem csalódott. Lenyűgözte Szabadka. „Lenyűgöztek a látnivalók, a szobrok és az emberek is, az égbolt, a Nap. Teljesen jó. 2-3 napot maradunk Szabadkán”

Aleksandar Medaković, Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója megerősítette, hogy egyre több külföldi turista látogat Szabadkára és Palicsra. „Amikor a külföldiekről beszélünk, a magyar turisták jönnek legtömegesebben és töltik el itt a legtöbb éjszakát, második helyen vannak a német turisták, harmadikak a horvátországiak, a negyedik helyen pedig a kínaiak vannak a legfrissebb adatok szerint. Rajtuk kívül jönnek még a lengyelek. Ezek a 2018-as adatok, de az idei mutatók is ezt támasztják alá.”

Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezete idén nyáron ingyenes, másfél órás városnéző gyalogtúrát indított, szerb, angol és szükség szerint magyar vagy német nyelvű idegenvezetéssel, minden szerdán délelőtt 10 órától és szombatonként délután 1 órától. A nagy érdeklődésre való tekintettel, ezek a túrák az év végéig biztosan megmaradnak.

A statisztikai adatok szerint a Szerbiába, így Észak-Bácskába is ellátogató kínai turisták száma 30 százalékkal emelkedett idén. Anyagi helyzetük függvényében szállodákban vagy magánpanziókban szálnak meg. Az illetékesek szerint a most épülő és várhatóan a jövő nyáron már üzemelő palicsi wellness-központnak köszönhetően jövőre jelentősen megugrik majd a Palicsra látogató hazai és külföldi turisták, illetve az itt eltöltött vendégéjszakák száma. A szabadkai idegenforgalmi szakemberek idén mintegy 150 ezer vendégéjszakával és mintegy 92-93 ezer turistával számolnak.

turizmus
idegenforgalom
Szabadka

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.