Ugrás a tartalomra

Újabb győzelemre készül a TSC

2019.08.08
12:17
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
A TSC labdarúgó csapata a Szuperliga hétvégi fordulójában az eddig szintén százszázalékos mutatóval rendelkező belgrádi Čukaričkit látja vendégül. A mérkőzést szombat délután 5 órakor játsszák Zentán.

A TSC-t irányító Szabó Zoltán a klub mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésre számít, de a cél ezúttal sem változik, most is a győzelemre hajtanak majd: „Szeretnék egy olyan győzelmet szombaton, hogy nyerjünk, de kapott gól nélkül. Ez azonban nagyon nehéz lesz, mert a Čukarički egy nagyon jó csapat, és nagyon jól kezdték ők is a bajnokságot, két győzelemmel. Európában is megmutatták magukat, szerintem a három-négy legjobb csapat között vannak Szerbiában. Tapasztalt játékosokból vannak összeállítva, de tehetséges fiatalok is vannak, egy olyan edzővel, aki támadófocit akar játszani. Egy nehéz mérkőzést várok, egy jó mérkőzést és remélem, hogy a fiúk megteszik azt, amit az utóbbi három mérkőzésen, ami azt jelenti, hogy nyerni fogunk.”

TSC
Topolya
labdarúgó
szuperliga
Cukaricki

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.