Ugrás a tartalomra

Kitarović: Be kell bizonyítani, hogy Horvátország nem kicsi

2019.08.09
11:25
2019.08.09
11:35
Forrás
Szerbiai RTV, Blic
Horvátország 2020 januárjától júniusig lesz majd az Európai Unió soros elnöke.

Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő a közelgő soros elnökség kapcsán azt mondta, be kell bizonyítani Európának, hogy Horvátország egyáltalán nem kicsi. Az elnök elmondta, azon kell majd dolgozni, hogy népszerűsítsék Horvátországot, a figyelemnek viszont csak másodsorban kell a balkáni régióra irányulnia. Szavai szerint lényeges, hogy a Nyugat-Balkán az EU része legyen, főleg Bosznia-Hercegovina, ugyanakkor nem ez lesz a legfontosabb dolog a horvát soros elnökség alatt.

Azt is elmondta, hogy újra jelölteti magát elnöknek egy második mandátumra, ugyanis szerinte "nem fordíthat hátat Horvátországnak"

Kolinda Grabar-Kitarović
Horvátország

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.