Ugrás a tartalomra

Elmosta a víz a Titanic főpróbáját Szegeden

2019.08.09
14:46
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
Péntek este lesz a Titanic musical magyarországi ősbemutatója Szegeden. A világ számos pontján aratott már sikert, de ezúttal saját rendezői koncepcióval állították színpadra.

Ma este debütál a Szegedi Szabadtéri Játékok produkciója, a Titanic, ugyanis csütörtökön az eső miatt az első felvonás után le kellett állítani a próbát. A Titanic történetét számos feldolgozásban mutatták már be, többek közt James Cameron kultikus filmjében is, de ez a mostani feldolgozás Somogyi Szilárd rendezésében egy új és egyedi változat. „Az ember embernek farkasa.” - mondja Somogyi Szilárd rendező. „Tehát hogyan tud egy katasztrófahelyzetben tulajdonképpen az állati szintre lesüllyedni az ember, és onnantól kezdve eltűnnek a társadalmon belüli különbségek, megszűnnek a határok és teljesen mindegy, hogy ki született gazdagnak és ki született szegénynek, mert onnantól kezdve egy a sorsunk: meg fogunk halni a süllyedés következtében a Titanic esetében.”

A Titanic musicalben történelmileg valós személyek valós történetei bontakoznak ki, egy mai, XXI. századi látványvilágba ágyazva, ami mégis visszarepíti a nézőt 1912-be, és bár több mint 100 év telt el a hajó útja óta, mégis felfedezhetők furcsa párhuzamok a mai világgal. Az előadás egy erős társadalomkritika. Veréb Tamás, színész: „Nagyon érdekes azt látni, hogy a társadalmi rétegek hogyan különülnek el az előadásban, és sajnos ez a mai világban is így van. Ki merem jelenteni, hogy ma ugyanez a tragédia ugyanígy meg tudna történni, sajnos.”

A szerelmes Kate-et alakító Vágó Zsuzsi szerint is a puding próbája az evés, nagyon várja már a közönséggel való találkozást: „Szeretnénk már végre a nézőktől azt a visszajelzést kapni, amit gondolunk, hogy kiváltunk ezzel a monumentális művel, aminek a zenéje is fantasztikus és tükrözi azt, hogy miről szól.”
 

Remek slágerek, sajátos kerettörténet és látványos jelenetek láthatók a szegedi Broadway-musicalben. Százhúsz résztvevő játszott a színpadon a Titanic első felvonásában tegnap este, amit a szitáló eső miatt le kellett állítani.

A szervezők esőmentes estékben reménykednek, ugyanis a tervek szerint a zenés előadást hat estén láthatja majd a közönség.

titanic
főpróba
Szeged
eső

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.