Ugrás a tartalomra

Rajzfilmhősök látogatták meg a sándoregyházi gyerekeket

2019.08.14
11:51
2024.03.19
08:35
Forrás
Pannon RTV
Gyermekelőadást szerveztek Sándoregyházán a falunap alkalmából szervezett rendezvénysorozat első napján. A gyerekek közül sokan első alkalommal láttak élőben színházi előadást.

Nagy figyelemmel kísérték a sándoregyházi gyerekek és szüleik az előadást, amelyben Csillogó és Ragyogó, azaz Shimmer és Shine a két kicsi dzsinn barátjukkal mutatták be meséjüket. Minja Milićević és Tijana Damjanov a kívánságukat is elmondták: azt szeretnék, hogy az egész falu Csillogós és Ragyogós legyen.

A nyári hőség ellenére a színészek mindent megtettek, hogy a legkisebbek szárára élvezetes és emlékezetes legyen az előadás. „Felvesszük a parókát, a jelmezt, hármat szökkenünk és természetesen, teljesen leizzadunk. De amikor a folyamatos párbeszéd által a gyermekektől visszajelzést kapunk, akkor elfeledkezünk az időjárási viszonyokról. Tőlük visszakapjuk a befektetett energiát” - mondta az egyik színésznő, Dragana Sudžuk.

A kis közösségben a falu búcsúja az egyház, a helyi közösség és a művelődési otthon közös szervezésében valósul meg. Az idei rendezvény három napon át fogadja a látogatókat. „Szerbia egyik leglátogatottabb fotókiállítását is bemutatjuk. Itt van mindenki, aki kapcsolatban áll Sándoregyházával és szeretne képeket látni a faluról. A művészeti fotószalonban ugyanis az egyik téma csak Sándoregyháza. A kiállított képeket kizárólag Sándoregyházán készítették, ami valóban a érdekes a polgáraink számára” - mesélte Marko Guran, a helyi Žarko Zrenjanin Kultúrotthon igazgatója.

Sándoregyházán augusztus tizenötödikén, Nagyboldogasszony napján az ünnepi szentmise is rendkívül látogatott, hiszen külföldről és a környező településekről is hazalátogatnak az elszármazottak.

Sándoregyháza
gyerek
előadás
falunap

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.