Ugrás a tartalomra

Akinek nem muszáj, az ne induljon Magyarország felé a hétvégén

2019.08.23
16:16
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
A határátkelőkön ugyanis óriási kocsisorokra lehet számítani, amiből már ma is ízelítőt kaptak azok, akik Kelebiánál, vagy Horgosnál próbáltak átkelni Magyarországra.

Az autópálya átkelőn a becslések szerint ma 7-8 órás várakozás volt Szerbia felől, de Kelebiánál sem volt sokkal jobb a helyzet. A kisebb határátkelőknél a várakozás Magyarország irányába 1 és 2 óra között ingadozott.

Holnaptól még nagyobb rohamra lehet számítani, így ha valaki úgy dönt, hogy ennek ellenére is útra kel, az mindenképpen vigyen magával vizet és akár ételt is.

Magyarországról Szerbia irányába is kialakulhat hosszabb-rövidebb várakozás.

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.